Gyulai Panteon

Bodoki Károly (1814–1868) vízépítőmérnök

Bodoki Károly Békésen született. Mérnöki tanulmányainak elvégzése után Budán dolgozott, majd apjának halála után hazahívták vármegyei mérnöknek.
Elkészítette a Hármas-Körös és a Berettyó szabályozási tervét, majd az 1840-es évek közepén nyugat-európai körútra indult.
1847-ben megválasztották a Körös–szabályozó Társulat osztálymérnökévé, ezzel a Körösök szabályozásának terhe az ő vállára került. A Körösök szabályozásának eredményeként a folyó völgyében 25 százalékkal nőtt a szántó területe.
Miután felismerte, hogy az árvizektől mentes területek műveléséhez a gazdáknak pénzre van szükségük, kezdeményezte a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület megalakítását.
Nagykőrösön hunyt el. Szobra a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság épülete előtt áll, emléktáblája a róla elnevezett utca 9. számú házának a falán látható.