Gyulai Panteon

Görgényi Ferenc (1942–1978) filozófus

Görgényi Ferenc Gyulán született. Jogot tanult, majd a diploma megszerzése után a filozófia szakot is elvégezte. Mindössze 23 éves volt, amikor Sartre „Az ördög és a jóisten” című drámájának jezsuita kommentárjairól írt tanulmánya megjelent.
A diploma megszerzése után a Társadalomtudományi Intézetben kezdett dolgozni, közben munkatársa volt a Világosság című folyóiratnak, szerkesztette a Magyar Filozófiai Szemlét, tagja volt az Akadémia és az Oktatási Minisztérium Filozófiai Szakbizottságának, s oktatott az ELTE Filozófiai tanszékén. 1972-től a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének ügyvezető igazgatója, majd igazgatóhelyettese volt.
Nagy műveltségű, de nem a valóságtól elrugaszkodott szobatudós volt, elmélyülten ismerte a hegeli és a marxi életművet. Budapesten hunyt el.