Gyulai Panteon

Dobos István (1892–1937) pilóta

Dobos István, a magyar repülés egyik úttörője Gyulán született. Az asztalos szakma megszerzése után munkalehetőséget keresve Rákosmezőn kötött ki, ahol csatlakozott a magyar aviatika úttörőihez. 18 évesen megépítette első gépét, amellyel sikeres repülést hajtott végre. 1913-ban pilótavizsgát tett, ezt követően a repülés népszerűsítésével foglalkozott, rekordokat hajszolva bemutatókat tartott. Az első világháborúban mintegy negyven sikeres bevetésen vett részt. A Tanácsköztársaság idején Szamuely Tiborral Budapest és Kijev között bravúros utat tett meg a gépével. A tanácskomrány megdöntése után eltiltották a repüléstől, 1932-ben azonban az ókígyósi gr. Wenckheim József felvette házi pilótának. Budapesten hunyt el repülőgép-szerencsétlenség következtében. Emléktáblája a Szép utca 8. szám alatt álló szülőháza falán látható.