Gyulai Panteon

Gallacz János (1849–1901) vízépítő mérnök

Gallacz János Olmützben született. Tanulmányait Grazban végezte. A diploma megszerzése után, 1873-ban került Gyulára, a Folyammérnöki Hivatalhoz, amelynek 1879-ben a vezetője lett. Részt vett az 1879-es szegedi és az 1881-es gyulai árvíz elleni védekezésben. A gyulai árvizek világossá tették, hogy a Körösök további szabályozása elkerülhetetlen, Gallacz javaslatára ekkor határozták el a Gyula-Békési-nagycsatorna hullámterének 300 méterrel való kiszélesítését, és döntöttek az Élővíz-csatorna vízellátását biztosító duzzasztómű megépítéséről. A millenniumra megjelent könyvében – amelyért az ezredévi kiállításon aranyérmet kapott – összefoglalta a térség folyóival kapcsolatos ismereteit. Élete utolsó éveiben a Kettős- és a Hármas-Körös hajózhatóvá tétele foglalkoztatta.
1901-ben hunyt el Gyulán. Ormós János sírjában helyezték végső nyugalomra.