Koszta Rozália (1925–1993) festőművész
Koszta Rozália Gyulaváriban született. József Dezsőnél kezdett rajzolni. 1949-ben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Barcsay Jenő, Hincz Gyula és Bencze László voltak a mesterei. Az első év befejezése után a Leningrádi Művészeti Akadémia Rjepin Intézetében tanult tovább. A diploma megszerzése után hazaköltözött Gyulára. Festészetében kezdetben az orosz naturalisták, majd a nagybányaiak hatása volt érezhető, végül a határozott kontúrvonalak és a tiszta színek használatában találta meg a rá jellemző formanyelvet, s ezzel az alföldi festészet egyik megújítója lett.
A helyi kulturális-művészeti élet fáradhatatlan szervezője volt. Részt vett a Kohán Képtár létrehozásában. Gyulán hunyt el, 1994-ben posztumusz Gyula Város Kiváló Polgára címmel tüntették ki.
Emléktáblája a Béke sugárút 49. számú ház falán látható.