Nuszbek József (1815–1866) építész, nemzetőr parancsnok
Nuszbek József Gyulán született. Édesapja Óbudáról került Gyulára, 1802-ben. Nuszbek József építőmesterséget tanult, 1839-ben szerezte meg a gyulai ács és kőműves céh engedélyét, hogy a városban dolgozhasson. 1848 tavasza nagy változást hozott az életében, magáévá tette a forradalmi eszméket. Németgyula nemzetőrparancsnoka volt, 1848 júniusában városkapitánnyá választották, mely tisztséget a forradalom leveréséig viselt. A fegyverletétel után felségárulással vádolták, de bizonyíték hiányában felmentették. 1857-ben a két város – Magyar- és Németgyula – egyesítését előkészítő bizottság tagja volt. Építészeti alkotásai ma is állnak a városban, köztük a Szent József templom és a németvárosi városháza (jelenleg kollégium) kivitelezése fűződik a nevéhez.
Gyulán hunyt el.