Gyulai Panteon

Pfaff Ferenc (1878–1945) építész

Pfaff Ferenc Gyulán született, a középiskolát is itt végezte. Építési vállalkozó apja mellett tanulta ki a szakma fogásait. 1902-ben Budapesten építőmesteri oklevelet szerzett, s attól kezdve önállóan dolgozott, a kivitelezés mellett tervezéssel is foglalkozott. Több szövetkezet alapító tagja volt. 1910-ben társult Schneider Mátyással, aki apja építőipari vállalkozását folytatta. Vállalkozásuk a trianoni döntés után nehéz helyzetbe került, de talpra tudtak állni, s 1924-től a II. világháború közepéig sikeresek voltak. Jelentősebb munkáik a városban: Pfaff- (majd Stéberl-)ház a Béke sugárúton, polgári leányiskola (utóbb 1. számú általános iskola), polgári fiúiskola (jelenleg: Implom József Általános Iskola) és a Gyulavidéki Takarékpénztár (Lidóként ismert) épülete.
Gyulán hunyt el.