Stéberl András (1888–1948) hentesmester
Stéberl András a Pozsony megyei Bazinban (Pezinok) született. 1912-ben jött Gyulára, s ifj. Balog József üzemében lett hentessegéd. Hamarosan önálló vállalkozásba kezdett, 1914-ben saját üzletet nyitott. A gyulai páros kolbásszal Budapest vásárlóközönségét is meghódította. Egyre nőtt a Stéberl-féle kolbász iránti érdeklődés, amiből 1924-től már a tengerentúlra is szállított. Páros kolbászáért az 1935-ös brüsszeli világkiállításon arany díszoklevelet kapott. 1938-ban megvásárolta a bezárt gyufagyár telepét, ahol nagyüzemivé tette a kolbászgyártást.
Gyárát 1948-ban állami tulajdonba vették, ahonnan kitiltották.
Gyulán hunyt el, 2005-ben posztumusz díszpolgári címet adományoztak neki, 2020-ban a Béke sugárúton felavatták egész alakos szobrát.
Emléktáblája a róla elnevezett utca 1. számú épületének a falán látható.